Az eredményszerkezet

StartMa markekting és vállalkozás
A StartMa program marketinges tárgyú cikksorozatában a szűken online-tematikus blokkot jelen írásunkkal egy időre lezárjuk (például az ún. lokális online marketingre nem itt, hanem a csak részben online geomarketing taglalásánál kerítünk majd sort hamarosan).

                Összefoglalásként általánosságban elmondhatjuk, hogy bár az offline (hagyományos) marketing négylépéses folyamati elve („AIDA”: figyelemkeltés / érdeklődés-fokozás / vágykeltés / közvetlen vásárlás-kiváltás) az online marketingnél is fennmarad, ám az utóbbi ágon mód van a cég-ismertség jóval személyesebb, akár folyamatosan interaktív-kommunikációs felépítésére, egyben – a bizalomnövekményt is hasznosító –  eladási tölcsérré formálására.

E forma beérlelése, létrehozása szempontjából a gyors pénzkeresésre fókuszáló online magatartás célszerűtlen. Egy internetes hírlevél természetesen magában is növelheti az eladások számát (újramozgósíthat meglévő vásárlókat és szerezhet újakat), de teljesítményének jó esetben csak mintegy ötödét jelenti a közvetlen eladási haszon: más mérhető eredményeket is kell hoznia. Ezért ha sell– (közvetlen értékesítési) szempontból sovány volna is az eredménye, az összesített hírlevél-hatás mégis telt marketinges eredményű lehet, középtávon elősegítve az eladások számának megugrását.  A 21. század legkorábbi éveiben a következő öt haszon-aktivitást (5S) állapították meg egy olyan online lépés esetében, mint például az internetes hírlevél. 1. sell – erről az imént volt szó.         2. serve – szolgálat; a célközönség számára előnyös –  ezért a kommunikátor számára méltánylást szerző –  grátisz értéknyújtás: extra ágazati vagy termékinformációk, exkluzíve online elérhető ajánlatok. A potenciális ügyfelekben meg kell jelenjen az az érzet, hogy aktuális online időzésük előnyös foglalatosság, minthogy gyors információszerzési lehetőséget, gördülékeny megújítási alkalmakat, problémakérdéseikre megoldásokat nyújt. 3. speak –    megbeszélés, párbeszéd-alakítás: online kérdőív-csatolás, vásárlói preferencia-követő eszközök alkalmazása. Az ügyfelek jobb megismerése, viselkedésük jobb megértése jobb válaszadásokat és jobb válasznyeréseket tesz lehetővé, a kapcsolat könnyebben válik épületessé. 4. save – megtakarítás; itt valójában nem aktivitási mozzanatról, hanem a nyomda és a posta kerüléséről van szó. A digitális marketing átaljában költséghatékonyabb a hagyományosnál,                   kedvez az azonnali válaszok igényének, időt és erőfeszítést takarít meg számunkra. 5. sizzle  – pezsgetés. Márkaerősítés: egy-egy termék-brand értékeit újra-tudatosítani, a róla alkotott képet felélénkíteni, új megvilágításba helyezni.

A termékmárka jelenléte a digitális platformon fejleszthető és fejlesztendő.  Ebben az online fejlesztésben  a közösségi média nagy szerepet játszhat, akár

főszerepre juthat.

                 Az imént vázolt 5S természetesen nem tévesztendő össze azzal  az 1991-es kialakítású 5S-sel, amelyet „S” hanggal kezdődő japán kulcsszavakra szerkesztettek, és amely a munkahelyi tevékenység generál-optimalizálási  módszereként terjedt el.

 A Mildura Nonprofit Bt. az EU és Magyarország Kormánya támogatásával az Észak-Magyarország Régió hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozásainak nyújt segítséget a GINOP-5.1.7-17-2019-00222 számú pályázat keretén belül.

StartMa

(X)

A tűzifa kalóriatartalma

Mobil brikettálás
A BrikettMobil projekt elindítását kettős cél vezérelte. A faipari illetve mezőgazdasági üzemekben folyamatosan termelődő fahulladék szállítás nélküli, helyben történő feldolgozása, illetve az így létrehozott jó minőségű, magas fűtőértékű fabrikettel környezetbarát fűtési lehetőség biztosítása.

A feldolgozó üzem telephelyére kiszállítható és ott működő mobil brikettáló berendezés valós, kézzel fogható értéket teremt a kidobásra szánt hulladékból, miközben munkalehetőséget biztosít hátrányos helyzetű embereknek, akik a berendezést működtetik, illetve raktározási, logisztikai feladatokat végeznek.

Cikksorozatunkban a fűtés történeti fejlődésétől a brikettálás technológiai folyamatának bemutatásig szeretnénk megismertetni az olvasót azokkal a szempontokkal, amelyeket a technológia fejlesztés és az üzleti modell kidolgozása során figyelembe vettünk.

A tűzifa “kalóriatartalma” (energia tartalom elégetése) főként attól függ, hogy a tűzifa mennyire száraz. A “zöld” fa kb. 10 MJ / kg (kilogrammonként mega joule), levegővel fűszerezett fa kb. 16 MJ / kg, míg a kemencében szárított fa körülbelül 19-20 MJ / kg. A faanyag kilogrammonkénti potenciális hőtartalma nagyjából megegyezik minden fafajta esetében.

Azonban a tűzifa fűtési potenciálja köbméterenként nagyban változik, attól függően, hogy mely fafajokból vágják ki a fát.  A tűzifát általában két kategóriába sorolják: a “keményfa” (bármely széles levelű fa) és “puhafa” (bármely tűlevelű faj). Ezek a címkék gyakran félrevezetőek, mivel néhány tűlevelű faj keményebb, mint a széles levelű fák egyes fajtái. Általában minél keményebb a fa (ami a lassabb növekedésből származik), annál sűrűbb, és annál nagyobb a biomassza mennyisége egységnyi térfogatra. Ezek a típusú erdők olyan fa fajtákat táplálnak, melyek forró, hosszú égési tüzeket termelnek, viszonylag kis részecske kibocsátással. A fafajok, mint például a tölgy, a kemény juhar és a legtöbb gyümölcsfa (alma, cseresznye, stb.) a legnehezebb, sűrűbb fafajták, és a tűzifa esetében a leginkább kívánatosak. A széles levelű fajták, mint a fűzfa vagy a nyárfa kisebb sűrűséggel rendelkeznek, és nagyobb mennyiségű fát igényelnek ugyanolyan mennyiségű hő előállításához.

Azoknak, akik tűzifát égetnek a kandallóban vagy a régi vágású fa tűzhelyen, az alábbi lista hasznos lehet. A levegőn szárított és a legjobb égési természettel rendelkező fák a következők: Bükk, vörös tölgy, sárga nyír, fehér kőris, vörös juhar, fekete cseresznye, fehér nyír, fekete kőris, zöld kőris, ezüst juhar. A fentiek mindegyike kiváló tűzifa. A faanyag sűrűségének növelésére szolgáló technikák (mint például pép granulálása vagy sajtolt rönkökbe való tömörítés) drasztikusan növelhetik a hőmennyiséget (köbméterenként). Ugyanakkor, ha az ilyen típusú fűtőanyag nedvességtartalma megmarad következetesen alacsony szinten (jellemzően 8-10%), akkor a fűtési érték maximalizálva van, tehát magas égési hatékonyság lehetséges, ami nagyon tiszta égést biztosít, tehát alacsony károsanyag-kibocsátást, kis hamutermelést és minimális korom lerakódásokat eredményez az égéstérben és kéményen.

A népsűrűség, a topográfia, az éghajlati viszonyok és az alkalmazott égéstechnikai berendezések miatt a fűtés komoly légszennyezési problémákat okozhat. Ismeretes, hogy a faégetés különböző mennyiségű mérgező és rákkeltő anyagot bocsát ki. Mindazonáltal a fa égési körülményei és előállításának típusai nagymértékben befolyásolják a kibocsátás tartalmát. A Sajó Brikett Nonprofit Kft. innovatív technológiát fejlesztett ki a fabrikett és az újrahasznosítás piacán. Mezőgazdasági, ipari, zöld- és egyéb famaradványokat brikettál, melyeket kiváló, magas fűtőértékkel rendelkező tűzifává alakítja. Mobil fabrikettáló géppel rendelkezik, ami a famaradvány keletkezésének a helyén végzi a brikettálást, így csökkentve a hulladék ökológiai lábnyomát. Továbbá az elkészült brikettek égetése során, minimális a szén-dioxid kibocsátásuk, mivel kötőanyag hozzáadása nélkül történik a hulladék brikettálása.

A tartalom a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a SAJÓ BRIKETT Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00138 pályázata keretében.

A fejlesztés célja egy mobil brikettáló rendszer beszerzése, melynek szolgáltatásként történő hasznosításával a vállalkozások a náluk hulladékként keletkező biomasszát (papír, faipari, mezőgazdasági, erdészeti hulladék) saját telephelyükön brikettté alakíttathatják. Ezzel külön beruházás nélkül csökkenthetők a tárolási problémák, illetve – a tömörítés során felmerülő további költségeket is figyelembe véve – a jóval a piaci ár alatt juthatnak jó minőségű tüzelőanyaghoz. A projekt üzleti célcsoportját azok a vállalkozások alkotják, akiknek egy ilyen beruházással kapcsolatos pénzügyi korlát vagy a keletkező mennyiség miatt jobban megéri a kapacitás időszakos bérlése, mint saját kapacitás építése, vagy fűrészpor, illetve apríték alapanyagként történő értékesítése.

Az ügyfeleknél jelentkező pénzügyi szempontok mellett a projekt kiemelt értékként kezeli a környezeti fenntarthatóságot, ami a brikettált biomassza hasznosítása kapcsán az alacsonyabb környezeti terhelés és a magasabb energiahatékonyság formájában jelenik meg. Társadalmi vállalkozásként fontosnak tartjuk továbbá, hogy az egyes településeken keletkező zöldhulladék vagy papír helyben feldolgozásra és brikett formájában hasznosításra kerüljön, ezért a szolgáltatást méltányos áron elérhetővé tesszük önkormányzatok számára is.

További információ, kapcsolatfelvétel:

https://www.facebook.com/mobilbrikettalas/

www.brikettmobil.hu

http://brikettmobil.hu/miert-mobil

(X)

Falfelületfűtés, falfelülethűtés

könnyűszerkezetes ház - természetesenAz ingatlanárak emelkedése és az építőipar területén tapasztalható munkaerőhiány következtében Magyarországon is megnövekedett a kereslet a könnyűszerkezetes házak iránt. Az USA-ban illetve Észak –Európában elterjed technológia lényege, hogy első lépésben fából vagy fémből elkészítik a ház vázszerkezetét, majd ezt az igényeknek megfelelő hőszigeteléssel és burkolatokkal látják el. Az építés un. száraz technológiával történik, a beton alapozástól eltekintve minden további munkafolyamat száradási idő nélkül végezhető el, ezért az építkezés ideje töredéke a hagyományos építési módoknak. A könnyűszerkezetes házak kiválóan szigetelhetők, esztétikus külső burkolattal láthatók el, legfőbb előnyük azonban a kedvező ár. A hagyományos építési módokhoz képest olcsóbban és gyorsabban juthatunk hozzá álmaink otthonához. Cikksorozatunkban a könnyűszerkezetes építkezés kulturális, műszaki és jogi hátterével szeretnénk megismertetni az érdeklődőket.

Fűtési rendszerek kombinálása

A fűtési rendszerek kombinált alkalmazása tovább javítja a komfortérzetet. A helyiség alacsonyabb hőmérséklete pozitívan hat a vegetatív idegrendszerre, az ember közérzete javul, frissebbnek érzi magát és nő az agy szellemi teljesítőképessége. Orvosi szempontból figyelemre méltó, hogy falfűtésnél a helyiségek porterhelése jelentősen csökken az alacsonyabb fokú konvekció miatt. Elsősorban a helyiség külső falainak belső felületén érdemes falfűtést kialakítani, és csak másodsorban a belső falakon, mert erre csökken a külső tértől elhatároló felületek hideg (illetve nyáron hő-) sugárzása.

A falfűtési rendszer nyáron hűtésre is alkalmazható. A hűtés többletfelületet igényel a fűtéshez képest, ezért a hűtésre is használt rendszer, fűtési üzemmódban túlméretezett lesz. Ez egyben előny is, mert alacsonyabb hőmérsékletű fűtővízre lesz szükség. A hűtés miatti többletfelületet a mennyezetre is lehet szerelni – mivel sugárzó fűtés – megfelelően fog működni. Mint minden sugárzó fűtésnek, a fal- és a mennyezetfűtésnek is van konvekciós összetevője. A mennyezet esetében hűtési üzemmódban ez különösen előnyös, hiszen a hideg levegő természeténél fogva lefelé igyekszik, pont ahol szükség van rá.

A felületek hűtésénél kiemelt figyelmet kell fordítani a páralecsapódás elkerülésére. Ha nem csak fűteni, de hűteni is szeretnénk, a szabályozó rendszert alkalmassá kell tenni a felületeken kicsapódó nedvesség és a penészesedés elkerülésére. A fűtéshez képest ehhez bonyolultabb szabályozó rendszerre van szükség.

Összefoglalva a falfűtés-falhűtés előnyei:

  • gyors felfűtési idő miatt rendkívül jól szabályozható a helyiségek hőmérséklete
  • A falakban található csőrendszer (felfűtött állapotban) hőmérő segítségével könnyen megtalálható, ezért nem kell félni a képek, polcok felrakásától
  • A nagy felület hősugárzása miatt egyenletes a meleg a helyiségek minden pontján
  • A külső falakra szerelt fűtési rendszer további előnye, hogy megszünteti a külső felek hideg sugárzását
  • További előnye a falfűtésnek, hogy a nyári melegben hűteni is lehet a rendszerrel, azáltal, hogy hideg vizet keringetünk a rendszerben
  • Amennyiben a rendelkezésre álló falfelületek kevésnek bizonyulnak, lehetőség van mennyezetfűtésre is.
  • A vakolatba keverhető speciális folyadék segítségével a vakolat hőleadó képessége jobb lesz
  • falfűtési rendszernél minimális a légmozgás
  • Energiatakarékos, mivel a rendszer hőmérséklete maximum 45-47 °C
  • Nincs szükség speciális vakolatra

falfűtés rendszer szabályozásánál nagyon fontos, hogy a felületfűtések köreinek végződései hidraulikailag kiegyenlíthetőek legyenek, valamint fontos, hogy ezeket a köröket termosztátokról lehessen vezérelni, ennek köszönhetően ugyanis az összes helyiség szabályozhatóvá válik.

Falhűtés alkalmazási területek:

  • falfűtés, hűtés minden olyan helyiségben alkalmazható, ahol elegendő a fűthető falak felülete,
  • Fontos, hogy a hálószobákban, gyerekszobákban sohasem használjunk kizárólag padlótemperálást,
  • Ezért a falfűtés kitűnő kiegészítése lehet a padlófűtésnek,
  • A rendszer működőképes mind gáz, mind geotermikus energiával is.

Ha a könnyűszerkezetes építkezés felkeltette az érdeklődését, mindenképp érdemes megismerni az ehhez kapcsolódó jogi szabályozást is, mivel az ilyen épületek engedélyeztetése eltér a hagyományos épületekétől. Korábban két lehetőség állt az építtető, illetve a kivitelező rendelkezésére. Vagy egy engedéllyel (ETA, ÉME) rendelkező építési rendszer került alkalmazásra, ami meghatározta, hogy mely beszállítóktól kell megvásárolni az alapanyagokat, vagy a költséges és bonyolult egyedi engedélyeztetést választotta.

Cégünk költséghatékony alternatívaként, egy olyan kedvező áron elérhető, hivatalos engedéllyel rendelkező, gyártófüggetlen építési rendszert kínál a kivitelező cégeknek, ami rugalmasan alkalmazható a legkülönbözőbb épülettípusokhoz, és szabad kezet biztosít az alapanyag gyártók kiválasztásához.

A cikk a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a Házad Hazád Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00147 pályázata keretében.

A KönnyűHáz engedélyezett építési rendszerrel kapcsolatban bővebb információról és a cikkel kapcsolatos témákról bővebben:

Könnyűszerkezetes ház

(X)
Széchenyi 2020 EU logo

Adalékok a digitális analitika alapjaihoz

StartMa markekting és vállalkozásElőző írásunk alapján folytatjuk a digitális adatelemzés alapjainak ismertetését a StartMa program marketing-tematikus cikksorozata keretében. Előző írásainkból talán már érzékelhetővé vált, amit most kijelentésbe is foglalunk: a szakszerű online marketing mindinkább adatvezérelt tevékenység. A BA (Business Analytics: üzleti célú adatelemzés) fogalma, amely 2000 táján még csak feles átfedésben volt a BI (Business Intelligence: üzleti intelligencia) fogalmával, azóta csaknem egybevágó lett vele; sokan egymás szinonimájának tekintik a BI- és a BA-betűszót, mintha a BI már maga lenne az üzletileg alkalmazott ICT (Information and Communication Technology). A honlapok grafikai-tipográfiai kialakítását végző UI-designerek (User Interface: felhasználói felület) alárendelődtek az UX-designereknek (vagyis az User Experience, a felhasználói élmény tervezőinek), akik a webhely kinézetére is ható „belsejével” foglalkoznak mérések, tesztelések és analitikus eredmények érvényesítése formájában.

                A Google Data Studio ingyenesen elérhető technológia, amely az általunk felhalmozott, netán excelbe rendezett adategyüttest kör- vagy oszlopdiagramos vagy más megjelenítésű, könnyen megosztható riporttá vagy riport-sorozattá alakítja. Az így nyert ügyjelentések mind határozott mondanivalóval rendelkeznek, amelyet szemléletes adatcsoportosítással, adatkiemeléssel támasztanak alá. A saját betáplálású adatok továbbá adatcsatlakoztatók segítségével viszonyba állíthatók a Google Analytics adattár és más adatforrások (YouTube Analytics, AdWords stb.) így vagy úgy hozzájuk kapcsolódó tartalmaival, így egyre mélyebb közlésekkel szolgáló, algoritmusokkal operáló integrált riportokhoz juthatunk. A webhely-státus beméréséhez és javításához használatos Search Console funkció, vagy a szabvány-kompatibilizációra szoruló relációsadat-bázisok kezelői által igénybevett SQL kiszolgáló (Structured Query Language: strukturált lekérdezőnyelv) maga is adatforrás egyben. Saját webhelyünkön elég egyetlen gyűjtőkódot elhelyezni (Google Tag Manager: „címke-kezelő”), amely rendszerbe állítja a többi kódot.  Akadnak fizetős csatlakozók/adatforrások is (Facebook Ads és Insights stb.). A fizetett forgalom titkosítással jár, vagyis aránynövekménye adatelvonást jelent, csökkenti az organikus forgalom adategyüttesének információértékét. A magas éves díjú (prémium) elemzőszolgáltatások sem adják ki más fizetők tájékozódási adatait. A webmesterek ezért kitanulják az adatvisszanyerés technikáját, azokat az eljárásokat, amelyekkel részben visszafejthetők súlyozott kulcsszavak a „not provided”-fedésű kulcsszó-halmazokból.  Adatbányászatnak nem ezt nevezik, hanem olyan összefüggések keresését, amelyek eddig még nem tudatosultak. Nagy adathalmazokkal foglalkozó félautomatikus információfeltárás az adatbányászat, amely különböző algoritmusok alkalmazásából áll össze, mindig üzleti célú, és eszközei alkalmasak a nyert eredmények többszempontú ellenőrzésére, valamint az eredmény céges felhasználhatóságának, várható hasznosságának felmérésére.

A Mildura Nonprofit Bt. az EU és Magyarország Kormánya támogatásával az Észak-Magyarország Régió hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozásainak nyújt segítséget a GINOP-5.1.7-17-2019-00222 számú pályázat keretén belül.

StartMa

Kapcsolódó írásunk:
A digitális analitika általánosságban

(X)

Lignin

Mobil brikettálás
A BrikettMobil projekt elindítását kettős cél vezérelte. A faipari illetve mezőgazdasági üzemekben folyamatosan termelődő fahulladék szállítás nélküli, helyben történő feldolgozása, illetve az így létrehozott jó minőségű, magas fűtőértékű fabrikettel környezetbarát fűtési lehetőség biztosítása.

A feldolgozó üzem telephelyére kiszállítható és ott működő mobil brikettáló berendezés valós, kézzel fogható értéket teremt a kidobásra szánt hulladékból, miközben munkalehetőséget biztosít hátrányos helyzetű embereknek, akik a berendezést működtetik, illetve raktározási, logisztikai feladatokat végeznek.

Cikksorozatunkban a fűtés történeti fejlődésétől a brikettálás technológiai folyamatának bemutatásig szeretnénk megismertetni az olvasót azokkal a szempontokkal, amelyeket a technológia fejlesztés és az üzleti modell kidolgozása során figyelembe vettünk.

A kőolaj a vegyipar élettartama. Ez az alapanyag az alapkémiai anyagok számára, továbbá hatalmas termékmennyiség előállítására szolgál. A növekvő kereslet és a csökkenő erőforrások azt jelentik, hogy a vegyipar egyre inkább a megújuló erőforrásokra összpontosít. A lignin egy olyan faelem, amely különösen ígéretes erőforrásnak bizonyul. Jelenleg szinte kizárólag energiatermelésre használják, bár sok más célra is felhasználható. A lignocellulóz (latin lignum = fa) növények alakját és stabilitását biztosítja. A lignocellulóz biopolimerek erősítik a növények sejtfalát, és három fő összetevőből állnak: a cellulóz és a hemicellulóz olyan keretet alkot, amelyben a lignin egyfajta csatlakozóként van beépítve, ezáltal megszilárdul a sejtfal. A sejtfal lignifikációja növényeket ellenállóvá teszi a széllel és a kártevőkkel szemben.

A fosszilis ásványolajjal ellentétben a fából és a szalmából származó lignocellulózok megújuló nyersanyagok, termőföldeken és erdőkben termeszthetőek és klíma semlegesek. Továbbá, a fára és fás anyagokkal történő égetéssel a légkörbe kibocsátott szén-dioxid mennyisége nem haladja meg a fák által növekvő állapotban tárolt mennyiséget. De a lignocellulózok komoly alternatívát jelentenek-e a kőolajra?

A kőolaj finomítóktól a bioüzemanyagokig a vegyipar teljes mértékben a szénvegyületektől függ, mint például a festékek, ragasztók, mesterséges szálak, műtrágyák és mindenekelőtt a műanyagok. Németországban például az ásványolaj, a földgáz és a szén mintegy 87% -át teszi ki az összes ilyen szénhidrogén-vegyületnek. A szén azonban növényekben is előfordul. A fotoszintézis során a növények a légköri szén-dioxidot kötik össze, és energiában gazdag molekulákat, elsősorban a cukorvegyületek előállítására használják. A vegyipar már meglehetősen korlátozott mértékben (13%), elsősorban növényi olaj, keményítő, természetes gumi és cellulóz előállítására használja. A cél ennek a százaléknak a növelése a jövőben.
Lignin az új kőolaj? A lignocellulóz biomassza legfeljebb 30% -át kitevő lignin kiaknázatlan kincs, legalábbis kémiai szempontból. A gyantás anyag, különböző aromás alap építőelemekből, úgynevezett fenilpropanoidokból áll, amelyek rendkívül hasznosak. Az aromás vegyületeket általában kőolajból nyerik ki, és műanyagokat, gyógyszereket és festéket készítenek belőle. A lignin potenciálja ezért meglehetősen magas: a cellulóz és a kitin mellett a lignin a leggyakoribb polimer a természetben – és az egyetlen, amely ilyen magas számú aromás vegyületet tartalmaz. Minden évben mintegy 50 millió tonna lignint termelnek világszerte a papíripar melléktermékeiből. A lignint általában faanyagból extrahálják egy szulfátos eljárás alkalmazásával, amelynek során a hámozott faaprítékot, szalmát vagy zúzott kukoricaszárakat nagy nyomású edényekben nátrium-hidroxiddal több órán át forralják, hogy a lignint a rostos cellulózból eltávolítsák. A lignin ennek az eljárásnak a mellékterméke, és fekete folyadék formájában halmozódik fel.

Ugyanakkor további felhasználási lehetősége a ligninnek a fabrikettálás. A Sajó Brikett Nonprofit Kft. innovatív technológiát fejlesztett ki mobil brikettáló gépével. A környezetvédelmi szempontoknak maximálisan megfelelő gép kerül szállításra a hulladék keletkezésének a helyére. A mezőgazdasági, ipari, zöld- és egyéb famaradványok, szárítást és aprítást követően magas nyomáson préselésre kerülnek, mindenfajta kötőanyag hozzáadása nélkül, ugyanis a fában található természetes lignin kötőanyagként funkcionál.  A ligninnek köszönhetően, a már korábban említett előnye egyedülálló, ugyanis a fa elégetése során keletkezett szén-dioxid kibocsátás minimális.

A tartalom a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a SAJÓ BRIKETT Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00138 pályázata keretében.

A fejlesztés célja egy mobil brikettáló rendszer beszerzése, melynek szolgáltatásként történő hasznosításával a vállalkozások a náluk hulladékként keletkező biomasszát (papír, faipari, mezőgazdasági, erdészeti hulladék) saját telephelyükön brikettté alakíttathatják. Ezzel külön beruházás nélkül csökkenthetők a tárolási problémák, illetve – a tömörítés során felmerülő további költségeket is figyelembe véve – a jóval a piaci ár alatt juthatnak jó minőségű tüzelőanyaghoz. A projekt üzleti célcsoportját azok a vállalkozások alkotják, akiknek egy ilyen beruházással kapcsolatos pénzügyi korlát vagy a keletkező mennyiség miatt jobban megéri a kapacitás időszakos bérlése, mint saját kapacitás építése, vagy fűrészpor, illetve apríték alapanyagként történő értékesítése.

Az ügyfeleknél jelentkező pénzügyi szempontok mellett a projekt kiemelt értékként kezeli a környezeti fenntarthatóságot, ami a brikettált biomassza hasznosítása kapcsán az alacsonyabb környezeti terhelés és a magasabb energiahatékonyság formájában jelenik meg. Társadalmi vállalkozásként fontosnak tartjuk továbbá, hogy az egyes településeken keletkező zöldhulladék vagy papír helyben feldolgozásra és brikett formájában hasznosításra kerüljön, ezért a szolgáltatást méltányos áron elérhetővé tesszük önkormányzatok számára is.

További információ, kapcsolatfelvétel:

https://www.facebook.com/mobilbrikettalas/

www.brikettmobil.hu

http://brikettmobil.hu/miert-mobil

(X)

Felületfűtés, felülethűtés

könnyűszerkezetes ház - természetesen
Az ingatlanárak emelkedése és az építőipar területén tapasztalható munkaerőhiány következtében Magyarországon is megnövekedett a kereslet a könnyűszerkezetes házak iránt. Az USA-ban illetve Észak –Európában elterjed technológia lényege, hogy első lépésben fából vagy fémből elkészítik a ház vázszerkezetét, majd ezt az igényeknek megfelelő hőszigeteléssel és burkolatokkal látják el. Az építés un. száraz technológiával történik, a beton alapozástól eltekintve minden további munkafolyamat száradási idő nélkül végezhető el, ezért az építkezés ideje töredéke a hagyományos építési módoknak. A könnyűszerkezetes házak kiválóan szigetelhetők, esztétikus külső burkolattal láthatók el, legfőbb előnyük azonban a kedvező ár. A hagyományos építési módokhoz képest olcsóbban és gyorsabban juthatunk hozzá álmaink otthonához. Cikksorozatunkban a könnyűszerkezetes építkezés kulturális, műszaki és jogi hátterével szeretnénk megismertetni az érdeklődőket.

A sugárzó fűtések komfortja régi találmány. Kezdetben erre inkább csak a padlót használták, de a fűtési rendszerek fejlődésével megjelent a fal és a mennyezet is, mint erre alkalmas felület, ami falfűtés-hűtésre és mennyezetfűtés-hűtésre egyaránt kínál megoldásokat.

A födémbe integrált fűtés-hűtés nagy szabadságot biztosít a belső terek kialakításánál. Könnyebben és gyorsabban kivitelezhető a mennyezetfűtés, mint a vakolatos módszerrel. Fűtési-hűtési rendszer kialakításához nem szükséges a mennyezet belső vakolása és álmennyezet építése sem, a fal csak glettelést igényel. Alkalmazásával az épületklíma huzat, zaj és pormenetes kialakítása válik lehetővé. Az alternatív energiákkal jól illeszthető, gazdaságosan működtethető rendszert alkot.

A sugárzással leadott energiával kellemes hőérzet alakul ki. A hagyományos fűtési módokkal elért hőérzettel megegyező komfortérzet eléréséhez akár 2-3 °C-kal alacsonyabb helyiséghőmérséklet is elég felületfűtések esetén. Mivel 1 °C-kal alacsonyabb hőmérséklet kb. 6% fűtési költség megtakarítással jár, így a felületfűtéssel nem csak a komfortérzetet javítjuk, hanem pénztárcánkat is kíméljük. Az alacsony előremenő közeghőmérséklet hőszivattyúval vagy kondenzációs kazánnal is előállítható, ezek hatásfoka alacsonyabb előremenő hőmérséklet esetén még kedvezőbb.

A kevesebb energia ráfordítás nem mellesleg kisebb környezet terheléssel is jár, ami manapság szintén nagyon fontos szempont. Meg kell említeni a felületfűtések élettanilag kedvező hatását is. A felületfűtés esetében nincs a radiátoros fűtés konvekciója során keletkező gyenge légáram által felkevert por, és a levegő sem olyan száraz, mert a 2-3 fokkal alacsonyabb léghőmérséklethez kedvezőbb (magasabb) relatív páratartalom párosul. Ilyen fűtés estén a radiátorok sem vesznek el helyet a térből (igaz, a szekrények és egyéb berendezési tárgyak helyét a felületfűtés tervezésekor is figyelembe kell venni).

Padlófűtés esetén a padlóba fektetett fűtési csővezetéken áramló meleg víz felmelegíti a padló szerkezetét, amely így egyenletesen adja le a hőt a helyiségben. A padlófűtés önmagában vagy más felületfűtéssel (pl. falfűtés, mennyezetfűtés) együtt, kombinálva is alkalmazható. Mivel a padló szerkezetének (beton) felmelegedése, illetve lehűlése viszonylag hosszú ideig tart, nagy a rendszer hő-tehetetlensége. Más felületfűtéssel kombinálva ezért a padlófűtés, mint temperáló fűtés használandó. Ekkor a padlófűtés egy állandó hőbevitelt és kellemes, langyos padlóhőmérsékletet biztosít, míg a fal vagy mennyezetfűtés fedezi a maradék, szükséges hőteljesítményt, és elvégzi a hőmérséklet igény szerinti, viszonylag gyors szabályozását. A 2-3 cm vakolat hőtehetetlensége kicsi. Ez esetben padlótemperálásról beszélünk, mivel a megnövelt fűtőfelület minden esetben alacsonyabb fűtővíz illetve padló (felület) hőmérsékletet eredményez, kiküszöbölve az önálló padlófűtés okozta porlebegtetést. Ugyanez érvényes a mennyezetfűtésnél is.

Egészségügyi okokból a padlófűtés felületi hőmérséklete tartózkodási zónában legfeljebb 29 °C lehet (fürdőszobában 33 °C, fal mentén 50 cm-es sávban 35 °C). A méretezéskor a rendelkezésre álló padlófelületből vonjuk ki a bútorok által eltakart felületet vagy számoljunk 15-20%-kal kisebb felülettel.

            Ha a könnyűszerkezetes építkezés felkeltette az érdeklődését, mindenképp érdemes megismerni az ehhez kapcsolódó jogi szabályozást is, mivel az ilyen épületek engedélyeztetése eltér a hagyományos épületekétől. Korábban két lehetőség állt az építtető, illetve a kivitelező rendelkezésére. Vagy egy engedéllyel (ETA, ÉME) rendelkező építési rendszer került alkalmazásra, ami meghatározta, hogy mely beszállítóktól kell megvásárolni az alapanyagokat, vagy a költséges és bonyolult egyedi engedélyeztetést választotta.

Cégünk költséghatékony alternatívaként, egy olyan kedvező áron elérhető, hivatalos engedéllyel rendelkező, gyártófüggetlen építési rendszert kínál a kivitelező cégeknek, ami rugalmasan alkalmazható a legkülönbözőbb épülettípusokhoz, és szabad kezet biztosít az alapanyag gyártók kiválasztásához

A cikk a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a Házad Hazád Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00147 pályázata keretében.

A KönnyűHáz engedélyezett építési rendszerrel kapcsolatban bővebb információról és a cikkel kapcsolatos témákról bővebben:

Könnyűszerkezetes ház

(X)
Széchenyi 2020 EU logo

A digitális analitika általánosságban

StartMa markekting és vállalkozásA StartMa program marketinges cikksorozatának online-témablokkját a mostani alkalommal a menedzseri elemző-tevékenység szorosan idekapcsolódó ágának     rövid ismertetésével bővítjük.

           Az internetes keresőrendszerek – először is a világ legnépszerűbbje,  a Google –, illetve a Facebook és más közösségi hálózatok, működésük során óriási, folyvást frissülő adattömeget tároznak a megvalósult felhasználások rengetegéről. Ezt az adattárat sokféle csoportosításra alkalmassá téve a keresőrendszerek és a hálózatok hozzáférhetővé is tették a felhasználók számára, digitális programeszközöket bocsátva rendelkezésükre meghatározott irányú adatkiemelésekhez, és az így létrehozott adattári kivonatok speciális szempontok szerinti (a cégmunka monitorozását szolgáló) elemzéséhez. A digitális elemzőeszközök használata szisztematikus (tanfolyam-jellegű) betanulást, nagyobb cégnél specialista munkatársakat igényel. Az adatelemző a felhasználói kívánalom szerinti beállítások elvégzése, majd az eredményre vezető lehetőségek közti választások után a tényleges opció-alkalmazások által implementál, vagyis kész elemzési, adatértelmező oldalakhoz, úgynevezett riportokhoz, vagy dashboardokhoz jut el.

             A „dashboard” szó eredetileg műszerfalat, szerelvénytáblát, irányítópultot jelent, átvitt értelemben azonban egyfajta mélyinformatív adat-áttekintő felületet. A dashboard tömörített folyamatjelentés, ugyanakkor végsőleges adatszelekció és adat-vizualizációs produktum, amely egyetlen rátekintésre (egyetlen oldalon, vagy egyetlen ábrával) megvilágítja – például – azt, hogy termékeink közül melyek azok, amelyek teljesítménypályája rontja az összeredményt, és mely legvalószínűbb okokból történik ez, melyek a cselekvésre hívó mozzanatok.  A táblázatos bemutatás felett arányelvű grafikonok, vagy más látványmodulok láttatják másképpen ugyanazt. Adatsorok megjelenítésére sávdiagramok is szolgálnak. Függő adatkészletek nyomon követhető időszakos változását vonaldiagramok szemléltetik.  Számos eltérő szín használata is megkönnyíti a tájékozódást, a tendencia-felismeréseket.  A főinformációkhoz kapcsolódó, azok értelmét esetleg módosító kiegészítő adategyüttesek külön, oldalvást szerepelnek, de hovatartozásuk el nem téveszthetően jelződik.  A dashboard-nek a stratégiai célokkal összekapcsolt beállítása aktivitási (intézkedések felé terelő) tartalmat visz az   adatképekbe, az eredményösszegzések „előíró” formában jelennek meg.

          Az adat-elemzői kérdés szólhat így is: az elmúlt év átlagában mennyibe került egy vevőt megszereznünk és mennyire térült meg ez a költség. Vagy: cégünk éves marketing-költségének x százalékos csökkentésével/növelésével mennyivel kevesebb/több célszemélyt érnénk el.  A széles látókörű statisztikákból könnyűszerrel kideríthető az is, hogy adott tárgyú hirdetéseink miképpen tehetők jobbakká vagy még jobbakká.

         Legközelebbi írásunkban valamivel közelebb lépünk a digitális analitika gyakorlatához.

  A Mildura Nonprofit Bt. az EU és Magyarország Kormánya támogatásával az Észak-Magyarország Régió hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozásainak nyújt segítséget a GINOP-5.1.7-17-2019-00222 számú pályázat keretén belül.

StartMa

(X)

Az otthoni megújuló energiaforrások módjai

Mobil brikettálás
A BrikettMobil projekt elindítását kettős cél vezérelte. A faipari illetve mezőgazdasági üzemekben folyamatosan termelődő fahulladék szállítás nélküli, helyben történő feldolgozása, illetve az így létrehozott jó minőségű, magas fűtőértékű fabrikettel környezetbarát fűtési lehetőség biztosítása.

A feldolgozó üzem telephelyére kiszállítható és ott működő mobil brikettáló berendezés valós, kézzel fogható értéket teremt a kidobásra szánt hulladékból, miközben munkalehetőséget biztosít hátrányos helyzetű embereknek, akik a berendezést működtetik, illetve raktározási, logisztikai feladatokat végeznek.

Cikksorozatunkban a fűtés történeti fejlődésétől a brikettálás technológiai folyamatának bemutatásig szeretnénk megismertetni az olvasót azokkal a szempontokkal, amelyeket a technológia fejlesztés és az üzleti modell kidolgozása során figyelembe vettünk.

A megújuló energiaforrásokba történő befektetés a környezettudatos életmód első lépcsője, azonfelül a havi közüzemi számlák csökkentésének egyik legjobb módja. A következőkben a megújuló energiaforrások módjai kerülnek bemutatásra.

A tetőtéri napelem valószínűleg a legelterjedtebb és legnyilvánvalóbb módszer, ha a megújuló energia típusaira gondolunk. A napelemek tipikusan a tetőn helyezkednek el, bár az udvarra is telepíthetők. A szélességtől és a panelek tájolásától függően négyzetméterenként 10 vagy több wattot állítanak elő. Egy tipikus ház legalább egy kilowatt teljesítményt fogyaszt, így néhány négyzetméternyi napelemnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy az otthon legtöbb energia szükségletét fedezze. Természetesen a napenergia egyik nagy gyengesége az, hogy csak akkor működik, amikor a nap sugárzik, ezért, amennyiben nem rendelkezik megfelelő tartalékkal, abban az esetben kiegészítésként, csatlakoznia kell a villamos energia hálózathoz, vagy egy másik típusú megújuló energiába kell fektetnie.

A szélturbinák leggyakrabban a szélerőművekben vagy a tengeren lebegő szélmalmokban találhatók, ugyanakkor telepíthet egy kis szélturbinát az ingatlanára, hogy otthoni erőforrást biztosítson. A szélturbinának azonban van néhány hátránya, ami kevésbé teszi őket népszerűvé a lakóterületeken. Lehetnek csúnyák és sok zajt okozhatnak. Helyet foglalnak el, és településtől függően a helyi törvények és a területrendezési előírások megtilthatják szélturbinák létesítését.

A vízenergia a legtöbb ember számára nem elérhető, de amennyiben a tulajdonban van vízforrás, akkor működtethető. A vízsugár vagy a folyó egy részét vagy egészét átirányíthatja egy turbinán keresztül, így áramot generálhat otthonának.  Számos módja van ennek megtételére, de a legalapvetőbb, hogy megtalálja a legnagyobb függőleges távolságot, amelyet a víz utazni fog, és átirányítja ezt a vizet a turbinán. A víz és a függőleges távolság függvényében jelentős mennyiségű energiát állíthat elő. A vízenergia előnyei hatalmasak. A napenergiával és a széllel ellentétben a víz stabil és folyamatos.

A következő lehetőség a napenergiával való fűtés, ugyanis a napenergia nem csak villamos energiát termel, hanem használhatja a nap erejét is otthonának melegítésére . A napenergiával működő vízmelegítők a napot a víz tartalékának melegítésére használják, amelyet ezután a radiátorokon keresztül, a csaptelepekig vagy zuhanykabinokig szivattyúzhatunk. Ez a rendszer sokkal olcsóbb, mint a gáz vagy a villamos energia használata a víz melegítéséhez, és könnyebb telepíteni, mint a napelemeket. Számos különböző típusú napenergiás vízmelegítő van, amelyek mindegyike saját előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik, ezért győződjön meg róla, hogy az ön számára legmegfelelőbbet választja.

A napelemes légkondicionálás furcsának tűnhet, hiszen a nap melegét használná arra, hogy lehűtse otthonát, de pontosan ez az, amit a napenergia-légkondicionálás tesz. A napelemes légkondicionálás ugyanazokat az elveket alkalmazza, mint a napenergiával működő vízmelegítő, de ez a forró vizet légkondicionáló rendszerben használja. A légkondicionálás több villamos energiát használ, mint szinte bármi más az otthonában. A légkondicionálás évente jelentős pénzösszegbe kerülhet, különösen akkor, ha forró éghajlaton él. A forró víz használata otthoni hűtéshez gazdaságos és segíthet a környezettudatosság kialakításában.

Napjainkban egyre elterjedtebb alternatív energiaforrás a fabrikettel való fűtés. A brikettgyártás számos fűrészüzlet, asztalos és más iparág számára nyújt megoldást, amelyek a brikett gyártásához szükséges melléktermékeket állítanak elő, és nem tudják, hogyan kell őket kezelni, felhasználni, újrahasznosítani. Továbbá a háztartásokban képződött zöld- és fahulladékokat is újrahasznosítja, hatékony fűtőtermékké változtatja. A brikett egyfajta biomassza, ezért elégetésük semlegesnek tekinthető. Nagy sűrűségűek, ami azt jelenti, hogy tárolásuk nem igényel nagy helyet. Amellett tiszták és könnyen kezelhetők, emellett magas fűtőértékkel rendelkeznek.

A tartalom a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jött létre a SAJÓ BRIKETT Nonprofit Kft GINOP-5.1.7-17-2018-00138 pályázata keretében.

A fejlesztés célja egy mobil brikettáló rendszer beszerzése, melynek szolgáltatásként történő hasznosításával a vállalkozások a náluk hulladékként keletkező biomasszát (papír, faipari, mezőgazdasági, erdészeti hulladék) saját telephelyükön brikettté alakíttathatják. Ezzel külön beruházás nélkül csökkenthetők a tárolási problémák, illetve – a tömörítés során felmerülő további költségeket is figyelembe véve – a jóval a piaci ár alatt juthatnak jó minőségű tüzelőanyaghoz. A projekt üzleti célcsoportját azok a vállalkozások alkotják, akiknek egy ilyen beruházással kapcsolatos pénzügyi korlát vagy a keletkező mennyiség miatt jobban megéri a kapacitás időszakos bérlése, mint saját kapacitás építése, vagy fűrészpor, illetve apríték alapanyagként történő értékesítése.

Az ügyfeleknél jelentkező pénzügyi szempontok mellett a projekt kiemelt értékként kezeli a környezeti fenntarthatóságot, ami a brikettált biomassza hasznosítása kapcsán az alacsonyabb környezeti terhelés és a magasabb energiahatékonyság formájában jelenik meg. Társadalmi vállalkozásként fontosnak tartjuk továbbá, hogy az egyes településeken keletkező zöldhulladék vagy papír helyben feldolgozásra és brikett formájában hasznosításra kerüljön, ezért a szolgáltatást méltányos áron elérhetővé tesszük önkormányzatok számára is.

További információ, kapcsolatfelvétel:

https://www.facebook.com/mobilbrikettalas/

www.brikettmobil.hu

http://brikettmobil.hu/miert-mobil

(X)

Online menedzserek – az e-mail-marketing minőségi alternatívái

StartMa markekting és vállalkozásA StartMa program marketinges tárgyú cikksorozatában legutóbb az e-mail-forgalomról, mint marketing-csatornáról volt szó. Időzzünk még kicsit az e-mail-marketing témájánál.

              Az e-mail marketing menedzselése, alaptechnikáját tekintve, egyszerű.   A címlistán kívül csak egy olcsó hírlevél-szoftver kell hozzá, meg sablon az            e-mail összerakásához, aztán az e-mail egyetlen gomb megbillentésével a címlistára kerül és mindjárt eljut minden címzetthez.  Más kérdés már a kampány-eredményesség. Ez ugyanis lehet akár annyira alacsony, amit termékünkhöz már meghökkentően méltatlannak tűnik. Méltatlankodás vagy bánatba esés helyett azonban tanácsos először is arra gondolnunk, hogy ezúttal a profi marketing kerülése (leginkább költségkímélési okból) a probléma, ha pedig ez az adott esetben nem tévedés, akkor elmaradt haszonról, bevételkiesésről, eképp kárról kell beszélnünk. A hatékonyság költséggel jár (külső megbízás, vagy továbbképzési tanfolyam), amelyet megspórolva többet vesztünk, mint a visszatartott ráfordítási összeg.

              A lehetséges siker elérése természetesen nem pusztán a mennyiségen múlik az e-mailes marketing-kommunikáció esetében sem. A valamilyen fokon kedvezően fogadott üzleti célú e-mailek aránya mindenképp kisebbségi marad ugyan, ám ez az arány azért határozottan feljavítható a minőségi elemek, vonások által, ideértve az adatelemzéseket hasznosító címgyűjtést. Az e-mailre kattintás, kinyitás esélyei, ha nagy figyelemmel vagyunk számos apróságra,  és előteszteléseket is alkalmazunk, megtöbbszörözhetők, még ha ez a többszörösség nem jelent is a címzettek többségénél 50%-ot. Nem kérdés, hogy a már kinyitott e-mail is azonnal törlésre kerül, ha technikailag zavaros a képe, ha valamiért-valamennyire szétesőek a szövegsorok – de akkor is, ha a szövegkép normális ugyan, ám a design ízlésficamos, vagy a megszólítás idegesítő, netán a levél összerakása, követhetősége nem barátja annak a címzettnek, aki gyors áttekintésre törekszik a tartalma fölött, mielőtt figyelmesebb olvasásba mélyedne.

              Az igényes email-marketing esélyei sokkal jobbak, mint akár a szokvány-rutinos, sablonos, akár a (legalább ennyire kerülendő) hatásvadász módon ügyeskedő, erőszakos email-marketing esélyei. Az igényes email-kampány egyik jegye a személyesség. A megszólítás is legyen minél személyközelibb, és az aláírás is ilyen legyen, lehetőleg egy valóságos funkcióviselő személy elérhetőségével kapcsolva.  Már a jelentkezés első betűsorában így vagy úgy érzékelhetővé kell tenni, hogy a célszemélyek szempontjai ismeretének, az ő problémáik iránti figyelemnek, illetve a kapcsolat-építésnek kiemelt szerepe van a mi cégünk üzleti stratégiájában, tehát a kampány során közvetlenül adódó eladási eredmény másodlagos a számunkra.  Közvetlen közlendőnk (ajánlatunk, tájékozódásra invitálásunk stb). áttekinthetőségét szellemes ábrák optimalizálhatják. A hírlevelekre feliratkozás minél egyszerűbb lehetősége mellett a szintén egyszerű leiratkozási lehetőséget is jól láthatóan kell megjelenítenünk.

A Mildura Nonprofit Bt. az EU és Magyarország Kormánya támogatásával az Észak-Magyarország Régió hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozásainak nyújt segítséget a GINOP-5.1.7-17-2019-00222 számú pályázat keretén belül.

StartMa

(X)

Széchenyi 2020 EU logo

A hőszivattyúról (2)

könnyűszerkezetes ház - természetesen
Az ingatlanárak emelkedése és az építőipar területén tapasztalható munkaerőhiány következtében Magyarországon is megnövekedett a kereslet a könnyűszerkezetes házak iránt. Az USA-ban illetve Észak –Európában elterjed technológia lényege, hogy első lépésben fából vagy fémből elkészítik a ház vázszerkezetét, majd ezt az igényeknek megfelelő hőszigeteléssel és burkolatokkal látják el. Az építés un. száraz technológiával történik, a beton alapozástól eltekintve minden további munkafolyamat száradási idő nélkül végezhető el, ezért az építkezés ideje töredéke a hagyományos építési módoknak. A könnyűszerkezetes házak kiválóan szigetelhetők, esztétikus külső burkolattal láthatók el, legfőbb előnyük azonban a kedvező ár. A hagyományos építési módokhoz képest olcsóbban és gyorsabban juthatunk hozzá álmaink otthonához. Cikksorozatunkban a könnyűszerkezetes építkezés kulturális, műszaki és jogi hátterével szeretnénk megismertetni az érdeklődőket.

A hőszivattyú működési elve

  1. kompresszorösszesűríti a gáz halmazállapotú hűtőközeget (villamos energia felhasználásával). Az összesűrített gáz ettől erősen felmelegszik.
  2. A forró gáz melegét a beltéri egységben – egy vizes hőcserélőben (kondenzátor) adja le – a lakás fűtésére és melegvíz készítésre használjuk, közben a [R407C] gáz kihűl, lecsapódik, ismét folyadékká válik.
  3. A folyékony közeg – egy expanziós (fojtó szelep) szelep segítségével nagyobb keresztmetszetű térbe – tehát tágasabb helyre – az elpárologtatóbaáramlik. Az itt lecsökkent nyomás hatására a közeg újra gáz halmazállapotúvá válik, kitágul, és ettől erősen lehűl.
  4. Mivel a külső környezet még a téli napokon is melegebb, mint ebben az állapotban a klímagáz, ezért a kültéri egységben – az elpárologtatón keresztül átszívott több száz, akár több ezer köbméter levegő segítségével – “előmelegítjük” a klímagázt, tehát a környezetből hőt vonunk el. Ezt a már melegebb klímagázt – az első ponttól indulva – ismét összesűrítjük. Így tudjuk a levegőből “kinyerni” az energiát!

(Az expanziós szelep működését szemléletesen egy szódásszifon patronhoz hasonlíthatjuk. Ha lassan tekerjük be a szifonpatront, akkor a benne összesűrített széndioxid is lassan kerül a szódásüvegbe, és bár hűvösnek érezzük a patront, nem tesz kárt a kezünkben. Ellenben ha gyorsan tekerjük be, a hirtelen kiáramló gáztól erősen lehűtjük és akár oda is fagyhatnak az ujjaink a szifonpatronra!)

Hőszivattyú üzemmódok, hőszivattyúk üzemmódjainak meghatározása

  1. Monovalens fűtés

Monovalens esetben egyedül a hőszivattyú látja el az épületet fűtéssel. Kizárólag alacsony hőmérsékletű fűtési rendszerekhez alkalmas.

  1. Bivalens fűtés

Bivalens fűtésnél a hőszivattyú mellett még más hőfejlesztő berendezést használnak (gázkazán, vegyestüzelésű kazán, stb.) Ilyen esetekben a hőszivattyút csak addig a hőmérsékletig használják, amíg az megfelelő hatékonysággal dolgozik (0- -5 °C). Innentől a második kazán készíti a fűtési melegvizet. Bivalens fűtésrendszerrel már a hagyományos radiátorok fűtése is gazdaságosan megoldott (60 °C)

  1. Monoenergiás fűtés

A monoenergiás rendszerben kizárólag hőszivattyú dolgozik, akár -25 °C külső hőmérsékletig üzemel. Ennél az extra hidegnél az elektromos fűtés-kiegészítés segíti a hőszivattyút a fűtési maximum elérésében. Ez a rendszer is alkalmas radiátoros fűtéshez.