Bútorrestaurálás

Gyakorló Műhely faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

Az új bútorok készítése mellett manapság teljesen szokványos megkeresés egy asztalos számára, hogy régi, akár antik bútor restaurálását kéri az megrendelő. Bár ez utóbbit illetően behatóbb szakmai tapasztalatokkal és technikai tudással kell rendelkezni, de elkezdeni sohasem késő az ezzel való ismerkedést.

A „Mosolyalkotóház” elképzelései között szerepel az is, hogy a szakemberek számára e téren is megfelelő tudásbázist biztosítsunk.

Tapasztalat azt mutatja, érdemes első darabként egy székkel kezdeni a restaurálással való ismerkedést. A munkadarab szétszerelése és a kárpit eltávolítása után festett felület (pl. olajfesték) esetén festékmaratót használunk a régi festék eltávolításához. Előfordulhat, hogy többször is fel kell hordanunk a festékmaratót, de fontos, hogy csak vékony rétegben tegyük ezt minden alkalommal. Spaklival finoman eltávolítjuk a feloldott festékréteget, majd csiszolással tökéletesítjük a festék eltávolítását és a felület simítását durvább, majd finomabb csiszolópapírral. A portalanítást követően olajviasz impregnáló alapozót hordunk fel, melyet fél óra múltán átpolírozunk. E ponton tudjuk a felületet esetleg igény és elképzelés szerint antikolni. Ezzel véget is ér a munkadarab asztalos-szempontú felújítása, a száradás után az új kárpit feltétele után már csak az összeszerelés következik.

A komolyabb antik bútorok restaurálás azért ennél bonyolultabb folyamat, hosszabb előkészítést igényel. Mindenképpen érdemes a későbbi reklamáció elkerülése érdemében állapotleírást készíteni, leírni az alkalmazni kívánt lehetőleg korhű technológiai feladatokat, vegyszereket, vizuális igényeket. Már ekkor ügyelni kell arra, hogy az esetleges hibák másolattal történő kijavítása után a később talán előkerülő hiányzó darab beilleszthető legyen. Ezen a ponton lehet még döntést hozni a megrendelővel közösen arról, hogy új elemeket kapjon-e a munkadarab vagy az eredetiségen van a fő hangsúly. Az eredeti állapothoz való visszatérés igénye csak a XIX. sz. során került előtérbe, korábban ez nem volt döntő szempont. Múzeumi megrendelés esetén arra is számítani kell, hogy láthatóvá kell tenni az eredeti és az új részeket. A restaurálás értékcsökkentő és értéknövelő is tud lenni, attól függően ki mire helyezi a hangsúlyt. A legszigorúbb álláspont szerint a munkatárgy max. 20%-os, viszonylag lényegtelen, kevésbé látható részekre kiterjedő corpusjavítás esetén lehet még a régiség jelleget kijelenteni. Az megengedőbbek szerint még a 30% is elfogadható. Nyilvánvalóan az elhasználódás és ezért a javítás mértéke függ a munkatárgy használati funkciójától és korától.

A legnagyobb figyelmet a pótláson túl a felületkezelésre kell fordítanunk, mert ez befolyásolja legnagyobb mértékben a bútor igényes küllemét és árát, a megrendelő leginkább ezen a téren veszi észre az elnagyolt kivitelezést.

Miután elkészültünk a restaurálási feladatokkal, érdemes a megrendelő figyelmét ráirányítani a bútor tárolási igényeire: mérsékelt megvilágítás, értelemszerűen napsütést (annak ultraibolya-sugarait) kerülni, optimális, egyenletes és közepes hőmérséklet (16-21 Co között), szintén egyenletes és közepes páratartalom (50-60 %).

Tekintettel arra, hogy Rostás Árpád asztalosmester szerint a restaurátorok sokszor nem rendelkeznek kellő kortechnikai ismeretekkel egy bútort illetően és nagyon sok bútor ezért veszendőbe megy a restaurálási folyamat során, különösen fontos, hogy a hozzá hasonló, régi kézitechnikákkal is rendelkező asztalosmesterek egyre többen legyenek és segítsék a restaurátorok munkáját.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Széchenyi 2020 ESZA

Design-világ a faiparban

Gyakorló Műhely faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

Az asztalos maga is designer, de van úgy, hogy egy designerrel dolgozik együtt. Fontos, hogy mindkét szakma ismerje a másik lehetőségeit és határait a közös tárgyalkotás érdekében. Kölcsönös odafigyeléssel nagy párosok tudnak kialakulni.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen belül működik a Design Intézet. Célja, hogy olyan mind hazai, mind nemzetközi művészi közegben versenyképes tervezőművészeket képezzen, amely nyitott gondolkodásával, maga szakmai minőségével érzékenyen reagál a társadalmi környezeti változásokra.

Az intézeten belül három tanszék működik: formatervezői, textiltervezői, tárgyalkotói. A képzés első félévében a Design Szolfézs program arról szól, hogy közös feladatokban együttműködésen alapuló tervezési tevékenységeket folytatnak mindhárom tanszéki területen, mellyel integratív gondolkodásmódra tesznek szert plasztikai, rajzi, tervezői és kommunikációs készségek erősítése mellett. Ez az intézet magára vállalta a nemzetközi kitekintés feladatát és partnerségek kialakítását nemzetközi design-intézményekkel, pl. 15 éve a Mercedes Benz Design Studio-val. Az itt folyó elitképzés ötvözi a hagyományokat és a legfrissebb fejlesztések ismereteit. A Future Traditions nemzetközi kutatásfejlesztési projekt is képviseli a tradíció és a progresszió kombinálásának előremutató jellegét.

Szerencsére design-területen Magyarország megfelelő mértékben ellátott tervezőirodákkal.

A mai designer tevékenység bútorok terén szoros összhangban van a kialakítandó élettérrel. Leginkább a tágas terek birtoklói élnek az egyedi bútortervezés előnyeivel. Jobbára nem tömegtermék-tervezésről van szó, hanem inkább egyedi bútorokról.

Az asztalt is új felfogásban lehet szemlélni pl. az asztal lapján lévő tárgyak szerves részt képezhetik az asztallap felületének. A takarót és az ágyat is össze lehet gyúrni, Ez előbbi az utóbbi fejtámlarészét képezheti összecsavart állapotában.

A kényelmet is a végletekig lehet fokozni, gondoljunk csak a „fetrengős” kanapéra, amely inkább félig ágyszerű képződmény, melyhez számos funkcionális kiegészítőt lehet tervezni.

Ma designer körökben hódít a retró és a skandináv stílus, az 1960-as évek hangulatát idéző szétálló széklábak és magyar átlagízlésnek kissé kopár, funkcionális bútorok hódítanak teret. A retró inkább ismétlés-ízű tervezői szempontból. A skandinávok pedig számos apró-cseprő kiegészítővel dobják fel a hangulatot, mintsem a bútorok formatervezésével. Ebből az irányzatból hosszú út vezetne a rokokóig újra.

Soron következő írásunkban magyar designereket mutatunk be.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Széchenyi 2020 ESZA

Időtényező a faipari feldolgozás során

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek,fa mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

Kb. 30 év alatt már lehet látni a szakma fejlődési ívét, lehet erről mondani valamit. Érzékelhetővé válik az is, mennyire felgyorsult ez a szakma is.

A régi asztalosszerszámok nyugdíjba vonultak az egyre fejlődő faipar és a gyors időigényű megrendelések miatt. Jobbára – ha nem kifejezetten régi kéziszerszámokkal folytatott asztalosságról van szó – a falon díszként függenek. Számítógépvezérelt gépek, gyors kötésű ragasztóanyagok, mind-mind a gyorsaságot szolgálják és a jóízű „pepecselés”-re már nincs idő. Az aggromerált lapok (OSB-lapok, farostlemezek, parallam) is az időtakarékosság érdekében jól felhasználhatóak. Ezek a faipari anyagok faforgácsaprítékból vagy rostjaira bontott faanyagból készülnek kötőanyag (műgyanta, gipsz, cement) hozzáadásával és hőpréseléssel. A legfiatalabb agglomerált lap a parallam, mely furnérlapok 9 mm2-es alapú, 2,4 m hosszúságú hasábjait műgyantaragasztóval vonják be és hőprésben gerendává préselik a csíkokat. Kiváltja a tömörfagerendákat és a ragasztott fatartókat és kisebb keresztmetszetű gerenda megtart ugyanakkora súlyt, mint a tömörfa társa. Fahibák hiánya miatt a szerkezete jóval homogénebb, mely az alak- és mérettartóssághoz kiváló tulajdonság. Valamennyi munkálattípust jól bírja, a műgyantabevonat miatt állja az időjárás viszontagságait, valamint rovar- és gombabiztos.

Hogy érzékeljük az alapanyagok és szerszámtechnikák által létrejött időkülönbség jelentőségét: régen egy 3 ajtós szekrényt 1 évig készített az asztalos, most 2 nap alatt.

Ma 2-3 hét alatt kiszárítható a faanyag. Régen viszont „máglyázták” a szárítandó faanyagokat, amelyeket ászokfákra emeletesen tornyoztak gúlaalakúra. Nem a meleg, hanem a levegőáramlás szárította ki a fát kb. átlagosan 15% nedvességtartalmúra. Mivel ez természetes folyamat, időigényes, a gombás fertőzés kialakulásának is nagyobb esélye van. A favégeket még nedvesen is kell tartani, mert gyors kiszáradásuk miatt a fa többi részéből nem tud a nedvesség távozni. Akár 1-2 évig is eltartott így a fa kiszárításának procedúrája.

Ma már speciális szárítóberendezéssel 2-10 nap alatt elérhető a kívánt szárított faanyag. Például vákuum szárítás elmélete: a légnyomáscsökkentéssel a fa víztartalma forráspontjának csökkenése elérhető. A kapillárisokon kb. 5-szörös sebességgel távozik a víztartalom. Előtte és közben a faanyagot melegíteni kell 40-50 fokra.

Az időrövidítésnek viszont ára is van. A szárítás felgyorsításával ugyanakkor belső repedések, sejtösszeroppanások keletkezhetnek. Megvetemedik így a fa, ha a szövetrészek között feszültség keletkezik. Fontos annak felmérés, milyen nedvességtartalmú helyen fog lenni az elkészített bútor, hiszen a fa a levegő nedvességtartalmával fog összhangban kerülni, mert alapvetően nedvszívó, higroszkópos anyag.

Látható, hogy relatív áldozatok nélkül nem lehet az időtényezőt a végtelenségig visszaszorítani.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom
Széchenyi 2020 ESZA

Faipari hulladékkezelés

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Napjainkban a környezet- és klímavédelem témakörén belül a hulladékgazdálkodásnak van kiemelt szerepe. A nagymennyiségű tömegcikkgyártással és a kisebb termékegységek elszaporodásával a csomagolóanyagok, főleg a papírfelhasználás erősen megnövekedett. Nem kell már sajnos azt újdonságként felhozni, hogy az erdős területek aránya nagyban lecsökkent. A folyamatosan új termékek vásárlására ösztönző termékiparban már újszerű felfedezésként, spanyolviaszként az újrahasznosítás ötletét próbálják a társadalomban meghonosítani. Régi társadalmi struktúrákban az újrahasznosítás, hulladékok lebontó folyamatoknak való átadása teljesen természetes volt, mivel alapvetően természetes anyagok felhasználásával készültek a tárgyak. A tárgyakat hosszú időre szánták és csak végső esetben váltak meg tőle, tartós eszmei értéket is képviseltek a funkcionalitáson kívül. A fogyasztókedv fenntartása érdekében ma reklámok ápolják folyamatosan igényeinket, mely sokszor csak esztétikai és csak az önmagában véve vett változás az egyedüli indok a vásárlásra.

Az asztalosműhelyek is jelentős hulladékgyártó fórumok. Alapvetően már előkészített alapanyagokkal dolgoznak az asztalosok, nem a nyers farönköt veszik kezelésbe.

 Már a tervezés során hulladékminimalizálási szempontnak kell érvényesülnie, melynek a funkcionalitással és esztétikummal azonos szintű tényezőnek kell lennie. Az alapanyagválasztást is azzal a tudattal kell megtenni, hogy indokolatlanul nagy anyagveszteség hulladék formájában ne jelentkezzen.

Majd a munkadarabok méretre szabásánál kell a leginkább figyelmesnek lenni, hogy a legkevesebb leeső darabokkal járjon a folyamat. A használandó asztalosipari gépek is kihatással vannak a hulladékmennyiségre, hiszen a gépek egyre könnyebbé teszik a sokfajta munkafolyamatot és nincsen már nagyon olyan visszafogó körülmény, melyek mérlegelése a hulladékmennyiség csökkenésére is kihatással van.

Kiemelkedő azon körülmény szem előtt tartása, hogy milyen vegyi anyaggal kezelt esetleg a faanyag. Ez jelentősen befolyásolhatja a hulladékfeldolgozási folyamatot, esetlegesen feldolgozóhely szaksegítségét is kérni érdemes a megfelelő döntés meghozatalához.

A hulladékfelhasználás során arra kell törekedni, hogy a legvégső esetben történjen égetés vagy szimpla megsemmisítés. Így elsősorban újrafelhasználás történik, ha az nem lehetséges, akkor újrahasznosítás, ennek hiányában energiaelőállítás, s végső esetben megsemmisítés. A legfontosabb törekvés a klímaváltozás hátráltatás érdekében, hogy a fában kötött szenet az atmoszférába csak legutolsó esetben engedjük vissza.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Új trend a faiparban: tartósság

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

A közlekedés technikai vívmányai és elterjedése okán az egyes országok és kontinensek egymás számára mind elérhetőbbé váltak. Ennek nagyságrendje különösen fellendült a XV. században, a távolságok lecsökkentek és ezáltal a lehetőségek kitágultak a kereskedelemben, azaz világméretűvé vált. Spanyolország és Portugália fokozatosan elvesztette mind világgazdasági központ szerepét, mind a világkereskedelem legfőbb haszonélvezőjének szerepét. A súlypont Angliára, Németalföldre, Észak-Franciaországra helyeződött át e két vonatkozásban.

Ennek a keresletnek a folyományaként kínálatnak reagált: befektetők pénzbeinvesztálása nyomán megindult a manufaktúrák fejlődése, mely felváltotta a céhes tevékenységi formát. A tömegcikkgyártás igaz, hogy olcsóbb, de egyben gyengébb minőségű és csak mennyiségi szemléletű termékeket eredményezett, árverseny beindult nemzetközi szinten. Ez utóbbi körülmény még csak felerősítette a minőségromlást.

Az 1960-as évektől kezdődő, II. világháború utáni nyugati ipari fellendülés alapja is a tömegtermelés és a földrajzi kiterjedtség. Az Európai Unió is azon a gondolatkörön indult el az 1950-es években, hogy egy egységes gazdasági térség jöjjön létre piacnövelési és erőforráselosztási céllal. Az optimális méret túllépése ugyanakkor már nem teszi lehetővé a minőségi árutermelést, a később csatlakozó tagországokba nem jut el a teljes termékskála, illetve ami eljut, az a termékskála a közepes minőségtől sokszor lefelé mozog.

A 2010-es évektől kezdődően egyre több figyelem hárul a világméretű klímavédelemre. Egyre világosabban látszik, tarthatatlan kihatással van a Földre a világméretűvé vált hatású emberi tevékenység.

1980-as években a műanyag palackos külföldi gyümölcslét megcsodáltuk, míg Magyarországon üvegvisszaváltás rendszere honolt még. Majd beáramlottak a hasonlóan műanyagipart támogató termékek Magyarországra is, a kínai áruk is elöntötték a kereskedelmet. A 2000. évtől kezdődő kb. 20 év alatt ráuntak az emberek az olcsó, gyorsan elhasználódó termékekre, kezd visszatérni praktikus megfontolásból is a tartós termékek divatja, mely értéket is képvisel a használó számára.

Voltaképpen visszajönni látszik a középkori világkereskedelem előtti állapot.

A folyamatos növekedés eszmegörcse kioldódik, belátva azt, hogy a Föld forrásai végesek és a klímaváltozás beláthatatlan, kezelhetetlen társadalmi folyamatokat generálnak.

Újra a körkörös folyamatokat és nem a lineáris és folyamatosan növekedő folyamatokat kezdjük felfedezni spanyol viaszként.

Ez azt jelenti, lassulni, de kiegyenlítődni fognak a folyamatok és azt kell mondani, kifejezetten jó hír az asztalos szakmának.

Minőségi és hosszú tartósságú bútorok fognak keresettebbé válni, mely az asztalostól is igényesebb munkát kíván, de éppen ezért magasabb ár is kérhető érte. A túlhajszoltság csökkenni fog és kevesebb munkával is meg lehet ugyanúgy élni.

Áldásos tehát az asztalosszakmának is az új trend, mely valódi fenntarthatóság alapja lesz.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Erdőbarát megoldások

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Kevesen vannak tisztában azzal, hogy az erdőterület aránya az ország területi arányához képest eredetileg 80% volt, majd a mezőgazdasági termőterület növelésével ez 20%-ra csökkent. Ez a ¾-es csökkenés olyan radikális volt, hogy a mostani állami célkitűzés inkább az erdőterületek növelése, 25%-ot megcélozva.

Az 1863-ban megjelent Erdészeti Lapok-ban a termőterületek növelésének indoka a jövedelmezőség volt. Valóban, gyorsabb bevételre ad lehetőséget a termőterületeket bevetni és évente aratni, minthogy az erdő lassabb ritmusú hasznait szedni, begyűjteni.

Ebből a szűk szemléletből kitakarásra kerül, hogy az erdő hosszabb idő alatt termeli ki a faanyagot, valamint egyéb nem elhanyagolható mellékhasznai is vannak: erdei állatok húsa, prémje, gyógynövények és gombák termőhelye, méztermelés terepe, oxigéntermelés.

A 20% erdőterületnek is csak a fele érintetlen faállomány, a többi már telepített. Ebből adódóan 0-40 év közötti a faállomány kb. 61%-a. Zömében, 85%-ában lombos fafajok jellemzőek az állományt tekintve, a maradék 15%-a fenyőféle. A lombos fafajon belül 26%-al domináns a tölgy, a többi lombos fafaj 10% körül vagy az alatt mozog.

Tekintettel a növekvő faalapanyag-keresletre, mindenképpen fokozott hangsúly van most és lesz a jövőben az erdőterületek növelése tekintetében, illetve a fafelhasználás optimalizálásában. Újra be kell állnia a faállomány természetes növekedése és a felhasználás egyensúlyának, különben hiányállapothoz és áremelkedéshez vezet.

Amilyen természeti folyamatba az ember belenyúl, garantált, hogy megteremti magának az újabb feladatokat. Így létezik már 1956-tól erdővédelmi szolgálat Magyarországon (Budapesten, Egerben, Sopronban) hivatalos formában is, mely a fahozamra káros és veszélyes körülményeket igyekszik elhárítani. Ehhez különböző vizsgálatokat (víz, talaj, növekedési mintázat) végeznek terepanyagokon. Igazi szintetizáló tudományágról van szó az erdő egészségügye tekintetében: rovartan, növénykórtan, ökológia, erdőművelés, növénynemesítés, biokémia.

Már a megrendelőknek erdőtudatosabban kellene igényeiket koordinálniuk. A lakásokban, házakban csak szükséges és más anyagból meg nem oldható felépítményeket, bútorokat kellene megrendelni. Ami megoldható más alapanyagból (tégla vagy vas pl. kerítés esetén, kültéri vakolat faburkolat helyett), azt kellene preferálni. A mesterembereknek is ebbe az iránya lenne érdemes terelni a megrendelői elképzeléseket, mégha a megrendelési igény is csökken is.

A felhasználás tekintetében a bútorasztalosoknak is takarékosabb szempontokat kell érvényesíteniük. Az anyag leszabása során a lehető legkevesebb hulladékot kellene termelni, a szükségszerűen felmerülő hulladékot pedig újra kellene hasznosítaniuk más munkafolyamatban és csak végső esetben kellene akár fabrikettként hasznosítani.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Egyéni ötletek szerepe a kisvállalkozásokban

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Már korábban szóltunk róla, hogy mennyire fontos egyéni ötletekkel is szolgálni a megrendelőink felé. Ezzel nemcsak egyedivé tesszük a bútorainkat, hanem saját magunkat is inspirációnak tesszük ki. Így meg lehet tartani motivációt az asztalos szakmában, növelni is lehet az ügyfélkört. A megrendelők meghálálják, ha bevonjuk őket a tervezési folyamatba és maximálisan figyelembe vesszük elképzeléseiket. Nem kell félni a szakmai szempontjaink érvényesítésétől, mert a megrendelők be tudják látni érveinket, kedvelik a szakmai irányítást, mellyel bizonyítható a rátermettség. Megelégedettségük esetén továbbajánlásukra bátran ehet támaszkodni.

Ha más mester munkájából töltekezünk, mindenképpen ügyelni kell a szellemi tulajdon jogára. Ezek a jogok többfélék, a bútorok tekintetében a használati mintaoltalom, illetve formatervezési oltalom, legvégső esetben szerzői jog állhat fenn egy adott művön.

A használati mintaoltalom a szabadalmi szintet el nem érő találmány esetén áll fenn, ha új szerkezeti kialakításról van szó. Ez a 10 éves jogi védelem a szabadalomnál egyszerűbb, kézzelfogható műszaki megoldásokra vonatkozik.

Az újdonság követelménye nem olyan szigorú, mint szabadalom esetén az abszolút világviszonylat: írásos nyilvánosságra jutás, belföldi gyakorlatba vétel. A 10 év eltelte után közkinccsé válik a védett műszaki megoldás.

A formatervezési mintaoltalom a tárgy külsejére vonatkozó jogi védelem, amely új vagy egyéni jellegű formatervezési minta ipari vagy kézműipari áru egészén vagy részén jelenik meg. Ez az oltalom 5 évig tart, amely legfeljebb négyszer újítható meg, tehát összesen 2 évig állhat maximum formatervezési mintaoltalom alatt egy tárgy.

A szerzői jog is védheti magát a művészeti alkotású művet akkor, ha egyéb fenti két oltalommal nem él a szerző, illetve azok ideje lejár. Fontos kiemelni, hogy a szerzői jog az ötletet még nem védi, tehát az ötletszintet meg kell haladnia a műnek a védelem beállásához, azaz létre kell jönnie.

A műnek egyéni, eredeti jelleggel kell rendelkeznie. Egyéni jellegről akkor beszélünk, ha adott körülmények között fennálló többféle kifejezési mód közül egyéni módon valósult meg az alkotás. Az eredetiség pedig azt jelenti, hogy a művet a szerző alkotta meg és nem korábban létező alkotás szimpla másolása történt meg.

A szerzői jog alapján is mindenki mással szemben fel lehet lépni és egy előre meghatározott ideig tart a védelmi idő, amelyet követően közkinccsé válik a mű. A szerzői jog személyi és vagyoni jellegű jogokból áll, mely utóbbi szűnik csak meg a védelmi idő lejártával, az előbbi nem és az át sem ruházható másra.

A legjobb, ha törekszünk egyéni megoldásokra, de ha nem lehetséges, akkor figyelmesen kell eljárni a szellemi tulajdonjogokra tekintettel.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Az apróságok jelentősége egy faipari kisvállalkozásban

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Jelen cikkünkben apróságokról lesz szó. Olyan dolgokról, amelyet úgy gondolnánk, meg sem érdemes említeni, mégis ettől tud valaki igazán jó asztalos lenni.

Az albertirsai Danka Imre asztalosmester úgy vallott, semmije sem volt az életben induláskor, de mindig tudott tisztelni Istent, másik embert (megrendelőt, kollégát), a munkát, s „ennek a gyümölcse megjött”.

Kiemeli, hogy az számára a fontos, hogy először ki milyen ember és csak utána számít, milyen szakember. Ha valaki nem tud a megrendelőinek tiszteltet adni és velük úgy bánni, ahogy kell, valamint kollégáival összeférhetetlen, az sosem lesz jó asztalos. Tapasztalata szerint jó légkörben duplán teljesítenek az emberek. Őszintén meg kell mondani a hibát, de sosem bántóan. Tanítványa szerint motiváltan jár be a dolgozni, egyszerűen jól érzi magát. Kölcsönös tiszteleten alapuló baráti légkör jellemzi a műhelyt, ahol egyedül a munkát illetően létezik szigorúság.

A Youtube csatornán a legelsőként feljövő kisfilm arról szól, mitől lehet valaki jobb asztalos. A jó asztalos az apróságok terén is figyelmes, ezért látszólag jelentéktelen dolgokkal biztosítja munkája pontosságát és gyorsaságát. Hauch Tamás élvezetes hangvételben elsőként azt ajánlja a jó asztalos figyelmébe, mi legyen a zsebében állandóan kéznél: szike, ceruza 2 db, papír zsebkendő, centiméter.

A jó centiméter ismérve: fél milliméteres elcsúszást ne tegyen lehetővé a vonalazás vastagsága; ha leesik a centiméter, akkor a csavar a szalagot feltekerő orsóból ne essen ki, a szalag éle ne hullámosodjék meg, a szalag vége ne tudjon leesni azután, hogy visszatekeredik a szalag a tokba, lehessen a kihúzott szalagot fixálni; ne ugorjon vissza a szalag a tokba, ha leesik; legyen 2 db centiméterünk: egy 3 és egy 5 méteres, az utóbbi ritkábban kell, ha pedig túl sűrűn használnánk, többször esik le és csak hamar tönkre megy; leesés miatt a szalag vége elferdülhet, ezért ellenőrizzük olykor, hogy merőleges-e a szalagra, nehogy tévesen mérjünk (ha nem a 10-et vesszük a nullának, amely némely esetben preferáltabb, mint a szalag vége).

A ceruza faragása sem olyan kézenfekvő, mint ahogy első pillantásra tűnik.

Nem lehet másfél milliméteres vonalvastagságot megengedni a ceruzahegy esetén. Hegyezzük ki rendesen. Rotring ceruza hamar elromlik, kár vele bíbelődni. Fára csak olyan ceruzával lehet írni, amely hegynek normális tartása van és nem törik ki, ha függőleges kéztartással normál nyomáserő mellett húzunk vonalat a munkadarabra. Épp ezért se toll, se rotringceruza nem ajánlott. A faragás során ügyelj rá, hogy a művelet végén ne törjön le a ceruza hegye. Ezt nagy eséllyel asztalra szerelhető ceruzahegyező géppel lehet kiküszöbölni, a gépen a hegytompaság is állítható. De ennél a módszernél is jobb, ha megtanul valaki jó pengével rendelkező szikével hegyes ceruzát készíteni. Ideális szöget megtalálva körbe letoljuk a fát és a megmaradó grafitrudat is körbe faragjuk. Akár vésővel vagy gyaluval (1/1-es vagy 2/2-es gyalu is jó, csak legyen éles a penge) is kivitelezhető a dolog. Nem kell egyszerre sokat levágni, a vége felé már óvatosabban kell nyomnunk a faragóeszközt. Szépnek talán nem annyira szép, de a kilátszó farésszel közel azonos hosszúságú grafittal már lehet dolgozni.

Az ékszereket (gyűrű, nyaklánc, óra) fokozottan ajánlatos munka előtt levenni, mert a szerszámok beleakadhatnak és testcsonkolás lehet a történet vége. A legveszélyesebbek azok, amelyek fityegnek is a levegőben.

A mobiltelefon csörgése ne zavarja meg a munkát. A legjobb, ha csengőhangot lehalkítják, esetleg másik helységben is tartható a telefon.

Érzékelhető, hogy a szűk szakmaiságon kívül még mennyi mindennek van jelentősége abban, hogy jó szakemberként tudjon valaki működni.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Barkácshobbiból vállalkozás

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Ahogy már korábbi cikkeinkben bemutattuk, az asztalosság hobbiból is igen magas szinten űzhető, ennek minden feltétele adott már Magyarországon.

A barkácsáruházak mindenki számára elérhető távolságban vannak, ha nem lennének megfelelő kisboltok a közelben. Az áruválaszték is több mint kielégítő, a jobb minőségi eszközök, alapanyagok is megtalálhatóak az olcsóbb és sokszor gyengébb minőségűeket.

A barkácsáruházak abban is sok segítséget nyújtanak, hogy egyénileg meg tudják oldani a feladatokat akár már a kezdők is. Ismertető szórólapokkal nyújtanak szakmai segítséget a különböző szakfeladatok tekintetében. Ha még ez is kevésnek bizonyulna, az interneten keringő hosszabb-rövidebb szakfilmek tudnak még további gyakorlati ismereteket nyújtani. Az idegen nyelvű filmek is elég jól használhatóak, a vizuális információk is elegek tudnak lenni egy nem kezdő hobbista számára.

Amennyiben vállalkozásra adnánk a fejünket, mindenképpen érdemes egy ezen a területen OKJ-s szakképesítést (OKJ szám: 34 543 02) szerezni. Ezen bizonyítvány alapján nemzetközi bizonyítvány (ERUOPASS) is igényelhető. A képzés feltétele alapfokú iskolai végzettség (8. osztályos általános iskola) és egészségügyi alkalmasság. A képzés két féléves, melynek során elsajátítják a következő ismereteket: alapvető tömörfa megmunkálása, asztalosipari szerelés, asztalosipari termékek gyártása, biztonságos munkavégzés, gépkezelés, gyártás-előkészítési feladatok, foglalkoztatási ismeretek, munkahelyi egészség és biztonság. A gyakorlati ismeretek megszerzése heti egy délutánon biztosított.

Részletfizetési kedvezményt a továbbképző központok rendszerint biztosítanak. Ez havi kamatmentes részletfizetési lehetőségben szokott kifejeződni. Álláskeresők (munkanélküliek) kormányhivatal igazolása mellett kedvezményre is számíthatnak.

Létezik vizsgagarancia is, amely azt jelenti, hogy a sikertelen vizsgát követően továbbra is járhat térítésmentesen az illető képzésre az újabb, immáron remélhetőleg sikeres vizsga letétele érdekében.

A képzés elvégzését követően a legpraktikusabb KATA adózás mellett egyéni vállalkozóként elkezdeni a vállalkozásunkat. Meglévő munkaviszony mellett ez havi 25.000.- Ft fix adóterhet jelent, munkaviszony hiányában pedig havi 50.000.- Ft fix adóteherről beszélhetünk. Meglátásunk szerint kezdetben nem érdemes bonyolultabb cégformációban gondolkodni. A megrendelések megfelelő nagyságrendjének elérése és stabilizálódása esetén viszonyt már van létjogosultsága átgondolni egy másik cégforma indokoltságát.

A Mosolyalkotóház Kft. környezetbarát és szociálisan érzékeny projektje a Széchenyi 2020 GINOP-5.1.7-17-2019-00240 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése” című projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Gyakorlóműhely

Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom

Barkácsáruházaktól az alkotóműhelyekig

faipari kisüzem
A „Mosolyalkotóház” olyan faipari kisüzem, amely mind hobbikedvelőknek, mind vállalkozóknak helyet és alkalmat biztosít arra, hogy a legkorszerűbb asztalosszerszámok és berendezések használatával, komoly asztalosmesteri, szakoktatói szakértelem támogatásával alkotó tevékenységet végezhessenek.

Kezdeményezésünk valóban mosolyt varázsol az ott tevékenykedők arcára és mindazokéra, akik az ott folyó kreatív alkotótevékenység eredményét élvezik a mindennapokban. Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni az ott folyó tevékenység hátterét és kedvet ébreszteni hozzá mindazokban, akik inspirációt éreznek hasonló közösségi életben való részvételhez.

__________________

Úgy hisszük, kimondható, hogy az 1990-es években megjelenő külföldi üzletláncok barkácsáruházainak megjelenése jelentősen fellendítette az ezermester-hajlamú férfiemberek tevékenységét.

A Hamburgban 1970 alapított OBI barkácsáruház 1994-ben jelent meg Magyarországon. A vállalat egy amerikai elképzelést valósított meg azzal, hogy 12 szaküzlet termékválasztékát egy üzletben kínálta. Voltaképpen kényelmességi praktikumot tartottak szem előtt, ne kelljen a vásárlóknak egymástól távol lévő üzletből üzletbe szaladgálni a különböző beszerzendő alapanyagokért, szerszámokért, alkatrészekért.  Hogy el tudjuk képzelni, honnan hova jutott el a vállalat fejlődése, azt lehet elmondani, hogy kezdetben 12 munkatárs dolgozott egy 870 m2-es áruházban, ma 11 európai országban 654 áruházban 45 500 munkatárs dolgozik. Ebből Budapesten és környékén 9  áruháza, vidéken 20 áruháza működik.

A másik legismertebb barkácsáruház a Luxemburgban, 1978-ban alapított Praktiker említhető. Az üzletlánc első áruháza 1998-ban nyílt meg Budapesten. Jelenleg 20 áruháza működik Magyarországon. Hitvallásuk szerint nem egyszerű anyagbeszerző helyként szeretnének funkcionálni, hanem ötlet inspirációs forrásként is szeretnének működni és számos szolgáltatást is kifejlesztettek: termékfoglalás, szakemberkereső, átvétel lehetősége bármely áruházban, házhoz szállítás, utánfutókölcsönzés, állványkölcsönzés, gépkölcsönzés, élfóliázás, lapszabászat, színkeverés.

Barkácsáruházakkal tehát kb. 25 év alatt telített lett az ország.

Ennek folyományaként is lassacskán kezdtek megjelenni a különböző kreatív alkotó műhelyek.

Az első közösségi faműhely 2015. október 6-án nyílt meg Budapesten, Magyarország első „Do It Myself” co-working irodája, a Technika 1. Az alapító a Hello Wood alkotócsoport, a másik alapító a műhelynek otthont is adó Közgazdasági Politechnikum. Itt építészek, dizájnerek, ácsok, urbanisták, asztalosok tevékenykednek több műhelyben, összesen 180 m2-en. Cél a szakmaiság és a rekreációs, feltöltődő jelleg összehangolása, valamint lehetőséget nyújtani a diákoknak, hogy az elméleti tudásukat kipróbálhassák.

A „Mosolyalkotóház” Nógrád megye egyetlen olyan műhelye, ahol a Technika 1-hez hasonlóan mind önálló, mind csapatmunkára lehetőség van. A hely és a tárgyi eszközök biztosításán túlmenően célunk nekünk is az, hogy tanulók oktatásával hosszú évek alatt csiszolódott elméleti (Tudásbázis modell) és gyakorlati tudásunkat (Technológiai támogatás) átadjuk mind a hobbiasztalosoknak, mind a vállalkozói tevékenységet folytató asztalosoknak.

Érzékelhető, hogy a barkácsáruházak megjelenése vezetett el ahhoz, hogy egyre többen foglalkozhassanak egyre igényesebb szinten az asztalos szakmával, ennek köszönhető, hogy az alkotóműhelyek létjogosultságot nyerhettek és szépszámú, aktív látogatóval dicsekedhetnek.