Ma van a tánc világnapja

A táncművészet legnagyobb ünnepén a Góbi Rita Társulat délelőtt tízperces táncakcióra készül a Margit híd déli járdáján, este pedig díjátadóval egybekötött nagyszabású gálaestet rendez a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a budapesti Müpában.

A világnapot 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapján, április 29-én tartják. A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén. A gála keretében adják át a szövetség szakmai elismeréseit, valamint az Imre Zoltán-díjat, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait, és a Fülöp Viktor ösztöndíjakat – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A műsorban közreműködik a Bozsik Yvette Társulat, a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem, Maurer Milán, a Pécsi Balett, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, valamint Pirók Zsófia. A gálát Velekei László, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője rendezi.

A tánc világnapja jegyében délelőtt tíz órakor tízperces táncakcióra készül a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház a Margit híd déli járdáján. A Pas-De-Bridge -Táncolj hídon! elnevezésű látványos villámcsődületben a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola, valamint a Bailart TáncStúdió diákjai vesznek részt, akik tavalyi flashmobjukkal arra hívták fel a figyelmet, hogy a kortárs tánc nem csak egy művészi önkifejezési eszköz, hanem egy olyan testmozgásforma, amely nemtől és kortól függetlenül formában tart, és a közérzetre is jó hatást gyakorol. Az idei világnap nemzetközi üzenetét rendhagyó módon a közelmúltban elhunyt Trisha Brown közeli munkatársa, Susan Rosenberg állította össze a koreográfus írásaiból. “A tánc kiszélesíti az egyetemes kommunikáció nyelvét, életre hívva az örömöt, a szépséget és az emberi tudás fejlődését. A tánc újra és újra maga a kreativitás. a gondolkodás, a létrehozás, megvalósítás és a kivitelezés kreativitása” – olvasható a néhai művész üzenetének hivatalos magyar fordításában, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez.

A világnap magyarországi üzenetében Szögi Csaba Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója úgy fogalmazott: “a tánc energiát termel, áraszt és közvetít, önismeretre tanít, önfegyelemre nevel, egymásra figyelést és toleranciát igényel, csapatszellemet ad és közösséget teremt, megteremti a test és a lélek harmóniáját, egyszerre kapcsol össze másokkal és önmagunkkal, és mivel a szavak előtti világban született, a táncolók megértik egymást, bármilyen nyelven is beszélnek. A közös tánclépések az emberiség első kulturális lépéseinek lenyomatai”.

Forrás: MTI

Virágvasárnappal kezdődik a Nagyhét

Virágvasárnappal megkezdődik ma a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. A keresztények ezen az ünnepen emlékeznek Jézus bevonulására Jeruzsálembe – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ünnep alkalmából az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét délelőtt fél 11-kor – tudatta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense. A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, ahol a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek hódoltak Krisztus előtt.

A virágvasárnapi szertartás része a hívek által hozott barkaágak megáldása.

Ez a vasárnap “az Úr szenvedésének vasárnapja” néven ismert a liturgiában, és a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, “megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el” – olvasható az MKPK közleményében.

Forrás: MTI

Megkezdődött a pollenszezon

Megkezdődött a pollenszezon – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a Facebook-oldalán.

Azt írták,  következő napokban a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja várhatóan a tüneteket okozó, közepes tartományban alakul, sőt helyenként – elsősorban a Dunántúlon és az Alföld déli részén – a magas szintet is elérheti. Tájékoztatásuk szerint a meteorológiai szolgálat együttműködik az Országos Közegészségügyi Központhoz (OKK) tartozó Országos Környezetegészségügyi Intézettel (OKI). Ennek keretében az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapjának humánmeteorológia menüjében a szöveges pollenjelentés mellett naponta frissítik pollentérképüket, ezen felül valamennyi monitorozott növény pollenkoncentrációját napi és heti bontásban is közzéteszik.

Forrás: MTI

Több ezer kft. szűnhet meg a törzstőkeemelés elmulasztása miatt

Több ezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) szűnhet meg a március 15-éig esedékes törzstőkeemelés elmulasztása miatt – mondta a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-nek.

Madarasi Anna közölte: a három éve hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba kell hozni a cégek létesítő okiratát. Eredetileg ez a határidő tavaly járt le volna le, de a jogalkotó további egy évet biztosított a kft.-knek e kötelezettség teljesítésére – emlékeztetett. A törvény nemcsak a létesítő okirat összehangolását írja elő az új magánjogi kódexszel március 15-éig, hanem a törzstőke 500 ezer forintról 3 millióra emelését is. Ha a társaság a tőkeemelés feltételeit nem tudja biztosítani, ugyanezen időpontig döntenie kell a cég átalakulásáról. Ezeket a változásbejegyzési kérelmeket pedig harminc napon belül, azaz legkésőbb április 14-éig kell jogi képviselő útján elektronikusan benyújtani a cégbírósághoz – mondta a szóvivő.

A fővárosban mintegy 60 ezer kft. teljesítette már ezt a kötelezettséget, és még mintegy 28 ezer lehet, amelynek törzstőkeemelésre van szüksége ahhoz, hogy 2017. március 15. után is törvényesen működjön. Amely cégek ezt elmulasztják, azok ellen hivatalból törvényességi felügyeleti eljárás indítható. A kft.-k a fokozatosság elvét betartva előbb felhívásra, majd 100 ezertől 10 millió forintig terjedő, mérlegeléssel megállapított pénzbírságra számíthatnak – figyelmeztetett Madarasi Anna. A kötelezettség késedelmes teljesítése esetén igazolási kérelmet lehet benyújtani a cégbírósághoz – tette hozzá.
Ha mindez eredménytelen marad, akkor végső esetben megszüntethetik a jogsértő módon működő céget. 2016-ban a kft.-ket terhelő kötelezettség teljesítése nem okozott fennakadást a cégbíróság munkájában, és előreláthatólag az idei határidő sem fog – jegyezte meg a szóvivő.

A cég megszüntetésének egyik módja lehet a végelszámolás, amelyet maga a cég kezdeményez, a másik a cégbíróság által indított kényszertörlés. Az utóbbi években a cégek többsége már ilyen módon szűnt meg. A szóvivő szerint ebből feltételezhető, hogy sok ezres nagyságrendben lehetnek olyan kényszervállalkozások a fővárosban, amelyek nem végeznek gazdasági tevékenységet, és a vezetőiket, tulajdonosaikat nem is foglalkoztatja cégük jogi sorsa. E vállalkozások kiszűrése javítja a gazdasági élet átláthatóságát, kiszámíthatóságát – emelte ki a Madarasi Anna. Hozzátette: a kft.-k törzstőkeemelését előíró rendelkezések célja szintén a gazdasági élet megtisztítása, a hitelezők védelme, annak elősegítése, hogy tőkeerős szerződő partnerek közötti teherbíró gazdasági kapcsolatok jöjjenek létre, olyanok vállalkozzanak, akiknek van is rá tőkéjük. A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényi előírások elmulasztása miatti szankciók nemcsak a cégeket, hanem közvetlenül a törvényes képviselőiket is sújthatják. Aki például tartozást maga után hagyó, kényszertörléssel megszűnt cégben volt vezető tisztségviselő vagy többségi tulajdonos, azt öt évre eltilthatják a cégvezetéstől vagy gazdasági társaságban való többségi tulajdonszerzéstől, egyszemélyes társaság alapítástól.

Forrás: MTI

Véradásra hív a Vöröskereszt

Adj vért és ments meg három életet
Adj vért! – Minden csepp számít!

A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben adtak vért január első két hetében, ezért mindenkit véradásra kér a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

A Magyar Vöröskeresztnek naponta 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy a kórházi ellátáshoz szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon. A szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra kértek mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, hogy vegyen részt a januárban országszerte szervezendő 447 véradás valamelyikén.

A véradások helyszíne és időpontja megtekinthető a Adj vért! – Véradások oldalon vagy a Véradás-Vöröskereszt nevű, ingyenesen letölthető mobilalkalmazáson keresztül. Véradásra az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben is van lehetőség, ezek listája a OVSZ oldalon található.

Forrás: MTI

Feltöltős SIM-kártyák adategyeztetése

Július 1-jén megszűnnek azok a feltöltős SIM-kártyás mobiltelefon-szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződések, amelyekről nem nyilatkoznak az előfizetők – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendeletéből, amely szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.

A rendelet szerint a szolgáltató köteles értesíteni az előfizetőt az évenkénti adategyeztetés, valamint a személyazonosságot igazoló ellenőrzés érdekében. A személyazonosságot igazoló ellenőrzést a szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését megelőzően, vagy már megkötött előfizetői szerződés esetén adategyeztetés érdekében az előfizető által megadott adatok alapján végzi el. Ha a szerződő előfizető nem rendelkezik a személyazonosság igazolására alkalmas, magyar hatóság által kibocsátott okmánnyal, a szolgáltató a szerződő fél által személyesen bemutatott, Magyarországra történő beutazásra vagy magyarországi tartózkodásra jogosító okmány vagy engedély alapján végzi el az ellenőrzést. A jogszabály szerint a szolgáltató egy előfizetővel legfeljebb 10, egy üzleti előfizetővel 50 feltöltőkártyás szerződést köthet és tarthat fenn egyszerre és egy feltöltős SIM-kártya szerződés csak egy előfizetői hívószámra vonatkozhat.

A rendelet szerint a szolgáltató legalább két alkalommal köteles értesíteni az előfizetőt, hogy 2017. július 1-jén megszűnik azon feltöltős SIM-kártyás telefon-szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződése, amelyről nem nyilatkozik. Amennyiben pedig az előfizető egyáltalán nem nyilatkozik, valamennyi előre fizetett díjú mobiltelefon szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződése megszűnik 2017. július 1-jén. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Az Országgyűlés tavaly november 22-i ülésén fogadta el az elektronikus hírközlésről szóló törvényt is módosító javaslatot a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok szigorításáról. Karl Károly, az NMHH hírközlésfelügyeleti főosztályvezetője korábban elmondta, körülbelül 4,8 millió előre fizetett díjú mobilszerződést tart számon a hatóság, ebből azonban nem mind mobiltelefonra vonatkozik, egy részük pedig valószínűleg alvó (inaktív) szerződés, illetve előfordulhat, hogy több szerződés van egy ügyfél nevén.

Forrás: MTI

Jövő év elején indulhat a termelés az Apollo Tyres magyarországi üzemében

Az Apollo Tyres gyöngyöshalászi abroncsgyára 2017 elején kezdheti meg a termelést, a 475 millió eurós beruházás a terveknek megfelelően halad, ez jelenleg az egyik legnagyobb ilyen jellegű projekt Magyarországon.

A gumiabroncsgyártó vállalat az MTI érdeklődésére közölte: a termelés beindítására nagy erőkkel készülnek, a cég már most több mint 300 magasan képzett mérnököt, technikust és abroncsgyártó szakembert alkalmaz. A munkatársak egy különleges képzésben is részt vettek, 10 hetes szakmai gyakorlaton vettek részt Indiában és Hollandiában, az Apollo Tyres ottani gyáraiban az elmúlt egy év során. A tréning célja, hogy a szakemberek magabiztos szaktudással vegyenek részt a gyöngyöshalászi gyár ultramodern technológiát képviselő gépeinek beüzemelésében, illetve a jövő év elején zökkenőmentesen indíthassák el azokat.

Az Apollo Tyres részt vesz a duális képzésben is: egy gyöngyösi és egy hevesi középiskolával, valamint a Miskolci Egyetemmel működik együtt annak érdekében, hogy kinevelje a gumiipari szakemberek következő generációját. Az első középiskolai osztályok ebben a tanévben indultak el.

Megnyitása után az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, az üzemben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd. A magyar komány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított beruházás alapkövét 2015. áprilisában tette le Orbán Viktor miniszterelnök és Onkar S. Kanwar, a vállalat elnök-vezérigazgatója.

Forrás: MTI